saját vers

Az afrikai sötétség már közeledett. Mnogo az alig tíz éves kisfiú szokása szerint a repülőtér mellett nézelődött. Figyelte a fel és leszálló gépeket.
Egy mély, erősödő hangra lett figyelmes. A gép,amelyik elszállt a feje felett számára ismeretlen azonosító jelzést viselt. A leszálló gép a gurulópálya elhagyása után az egyik különálló hangárba gurult, majd leállította a hajtóműveit.
Mnogo átpréselte vékony testét a kerítésen, majd lopakodva megindult a hangár felé. Hajtotta őt a gyermeki kíváncsiság A hangárból ismeretlen nyelv szavai ütötték meg a fülét. Alig érte el a hangár falát, amikor hatalmas dübörgés hangzott, azután pedig ordibálásra lett figyelmes. Az egyik résen belesve fura embereket látott, amint próbálnak felemelni egy kis darut, mely az elejére volt bukva. Mnogot nevetés rázta meg, amikor eszébe jutott, hogy az a daru úgy áll ott, mint a zsiráf a víz ivása közben. A bent levő emberek még egy ideig szenvedtek, mire sikerült a darut felállítaniuk. Folytatódhatott a gépből a kipakolás, kisebb - nagyobb ládák kerültek elő egymás után a gép belsejéből. Mnogo arra lett figyelmes, hogy az egyik alak egyenesen ránéz.
- Ez teljesen lehetetlen! - gondolta, de közben hátrább húzódott. Amikor összeszedte a bátorságát és ismét belesett a lyukon megrettenve látta, hogy egy nagy darab néger áll a rés másik oldalán és kifelé figyel.
Mnogo hátra akart ugrani, de beleütközött valamibe. Hirtelen két kar nyúlt ki a semmiből, az egyik kar a száját fogta be,s magához rántotta. Mnogo hirtelen a levegőben érezte magát, az aki elkapta magához ölelve futásnak eredt. Pár pillanat múlva el szabadult a pokol. Minden felől fegyverek dübörgése hangzott fel, lövedékék becsapódása, süvöltése hangzott. Gránátok robbanása, utó robbanások, emberek kiabálása, hörgése és jajgatása hallatszott mindenfelől. Egyszer csak az egész hangár hirtelen kivilágosodott,
s egy hatalmas robbanás rázta meg az egész környéket. Mnogot magával ragadó személy a földre esett,de a gyermeket a testével takarta az esetleges szilánkoktól. Hirtelen nyögött egyet, s elájult. Mnogo megpróbált szabadulni, de mozdulni sem tudott a ránehezedő test súlyától. Egy pár pillanat múlva, ami Mnogo számára egy örökkévalóságnak tűnt, gyorsan közeledő léptekre lett figyelmes. Valakik megálltak mellettük, s leemelték a Mnogora nehezedő személyt.
Mnogo a félelemtől remegett, s egy hang sem jött ki a torkán.
Halk suttogásra lett figyelmes. - Is oor! (vége van!) (Kom ons!) Gyere velünk! - Hallotta,egy nagy darab fickó suttogását, figyelte amint a személyt, aki védte könnyedén a vállára kapta.

Mintegy húsz percig futottak görnyedve, megállás nélkül. Az elől futó ember a kezét a fűhöz értette, Egy kis zihálás sem hagyta el egyik férfi ajkát sem. egyenletes sebességgel, futottak a dombnak fel, majd a teteje előtt elkanyarodtak jobbra. Mnogo már nem nagyon bírta tartani velük az iramot. Az a férfi aki a társát vitte sokkal többlet teher mellett sem zihált. Mnogo szégyellte magát, hogy Ő aki jó futó, aki tavaly a zebrákkal futott versenyt, mindjárt kiköpi a tüdejét. Az a férfi, aki elöl ment, hirtelen megállt, s leguggolt. A másik egy pillanattal később követte, de volt arra is ideje, hogy sérült bajtársát maga mellé fektesse a földre.  
Az első lehúzta magához Mnogot, s kezét a saját szája elé téve mutatta, hogy maradjon csendben. A bajtársára nézett: 
- Asemhaal? (Lélegzik?) - kérdezte. A másik a kezét a sebesült orrához tette, majd bólintott, s halkan megszólalt: - Leef (él).-
majd szó nélkül eltűnt a sötétségben. hosszú idő telt el, Mnogo már kezdett magához térni a rémületből. Nézte ezt a két ismeretlent, aki megmentette, s a társa is teljesen mozdulatlanok voltak, akár a szobrok.                                                                     -Meg fog halni!- gondolta Mnogo a sérültet nézve. Teljesen úgy tűnt, Mnogonak, hogy az idő szinte megállt minden egyes szív dobbanása dübörgésnek, minden egyes lélegzetvétel elefánt trombitálásnak hangzott számára.                                                                                                       
Hirtelen arra lett figyelmes, hogy a szobornak tűnő alak megelevenedik, s a fekete-kobra sebességével kapja elő a kését. Rövid idő elteltével halk neszezésre lett figyelmes. Nem messze tőlük felhangzott egy hiéna kacagása, majd egy másik hiéna válaszát hallotta teljesen közelről. Mnogonak kellett egy pár pillanat, hogy rájöjjön a közelebbi hiéna hangot az előtte levő férfi szájából hallja.
Hirtelen lépések neszére lett figyelmes, s feltűnt az az ember, aki velük volt az előbb. Ismeretlen nyelven kezdett gyorsan, de nyugodtan beszélni. Mnogo le volt nyűgözve a szavak dallamosságától,     s szinte varázserőt tulajdonított a szavaknak. A két férfi felemelte az eszméletlen társát, s nyugodt, gondtalannak tűnő léptekkel elindultak.
A domb másik oldalán várta őket két teherautó, melyen hat sebesült volt felfektetve, de egyik sem nyögdécselt. Mnogo csodálattal tekintett körbe. A hat sebesültön és a három "ismerősén" kívül még négy személyt látott különböző fegyverekkel. Voltak olyan fegyverek, melyet a hosszú háború ideje alatt már ő is látott, de volt olyan is, amilyet még nem.
- Wie is jy? (Kik Vagytok?) - kérdezte Mnogo.
- Nou het Ons is anonieme. (Mi most még a névtelenek vagyunk.)- Valaki megszólalt azon az ismeretlen nyelven, s mindenki felszállt a teherautókra s azok elindultak. Mnogo csak nézett utánuk, s imát mormolt azokért az ismeretlenekért, akik megmentették a haláltól.                                                                                                           - Saam met jou in jou hele reis van die god.(Az isten kísérjen benneteket utatokon.) -
mormolta végül. S nézett utánuk, holott már régen eltűntek. Lassan virradni kezdett. A nap az első sugaraival megvilágította Mnogot, aki még mindig mozdulatlanul nézett maga elé.